Kelták Világa
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Kelták, istenek, királyság
 

Kelta Év
 
Dátum és Idő

 
Zene
 
Az ünnepek mítoszai

Samhain

Mivel úgy gondolták, hogy ilyenkor a holtak kapcsolatba kerülnek az élőkkel, balszerencsésnek tartották ezt az éjt, csak nagyon kevesen merészkedtek ki a házukból.

Ekkor került pl. sor a Mag Tured-i csatára, a Tuatha de Danaan és a fomoriak közötti kozmikus összecsapásra.

A történetek közül kiemelkednek az áldozatokkal kapcsolatos elbeszélések (Nera kalandjai), s amelyek bemutatják a foglyokra leselkedő végzetet.
Cuchulainn is Samhainkor halt meg.

Az egyik évszakból a másikba való átmenetet jól példázza Cailleach és Brigit mítosza.

Beltain

Teine: tűz
A tűz az ünnep szertartásainak fontos része.
Taliesin és Pryderi is május előestéjén mutatkozott meg.

Ez az év másik nagy kapuja, Samhain ellenpólusa. A történetei mind arról szólnak, hogy a túlvilági varázslatokat legyőzi az ember, pl. Lludd és Llefelys történetei.

Lugnasad

Az ország királyát pártfogoló istennő ünnepe volt.
Az ünnep Lugnasad előtti és utáni két-két héten át tartott. A jóslat szerint az ünnep ideje alatt lesz búza és tej minden házban, béke és jó idő köszönt be az ünnepre.

 

 
Misztikus Helyek
 

Druidizmus
 
Vendégkönyvem

 
Vegyes
 
Amhairghin

Folyótorkolat vagyok.
Az óceán hulláma vagyok.
A tenger hangja vagyok.
Nagy, erős ökör vagyok.
Szirten ülő héja vagyok.
Napban megcsillanó
harmatcsepp vagyok.
Gyönyörű növény vagyok.
Trófeás vadkan vagyok.
Tóban a lazac vagyok.
Síkságon tó vagyok.
A mesterség ereje vagyok...

 

 
Buttonom

Celtic Word - Kelták Világa

 
Számláló
Indulás: 2006-07-10
 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K